2012. május 8., kedd

Lynn Weingarten – Wherever Nina Lies


Direkt utazós könyvet kerestem magamnak, így akadtam rá erre a könyvre, és bár semmit nem hallottam róla, meglepően jó választásnak bizonyult. A borító nem tetszik annyira, de a tartalom mindenért kárpótol.

Ellie nővére Nina már két éve eltűnt, amit a lány képtelen feldolgozni, ezért amikor megtalálja a nővére egy rajzát rajta egy ismeretlen telefonszámmal, nyomozni kezd. Így ismerkedik meg Seannal, aki – miután Ellie ígéretes nyomra bukkan – csatlakozik a lányhoz, hogy az országot átszelve megkeressék Ninát.

Tehát, mint mondtam utazós regény (ami annyit takar, hogy a főszereplők nyakukba veszik a világot, és általában egy konkrét céllal bejárják annak egy szegletét), abból is a jobbik fajta. Szerettem. Mivel Ellie a nővérét keresi, a tájleírások jórészt elsikkadnak, de nem is bántam, mert Nina nyomai érdekesek voltak, aztán meg kíváncsi voltam a Sean és Ellie között alakuló románcra is, ami valahogy sehogy se stimmelt. A lényeg, hogy cselekményben nem volt hiány.

A szereplőkről: Ellie nem tett rám nagy benyomást, sőt már az elejétől kezdve furának éreztem a viszonyát a legjobb barátnőjével, Amandával, egyiküket sem sikerült megszeretnem. Még a Wonderlove kapcsán írtam, hogy a pasifőszereplők mind jófejek az ilyenekben, hát itt nem ez van. Sean nem a legjobb fej főszereplő, de ezt spoiler nélkül nem tudom bővebben kifejteni, annyi elég, hogy valami nem stimmel vele.

Akármennyire is bírtam a könyvet, nem tudok elsiklani afelett, hogy a címszereplő mekkora egy önző, akárhogy is próbálták bemagyarázni a történet végét, egyszerűen nem értem, miért csak így lehetett megoldani ezt az egészet. Persze nem mondom, hogy rossz vége lett a sztorinak, sikerült kiegyeznem vele, de akkor is, az utolsó pár oldal nekem nem volt elég.

Összességében újabb utazós könyvet kaptam, amiben nem csalódtam, sőt egészen újnak éreztem, hogy átjárja az egészet egy krimis, talán kicsit thrilleres szál. Ajánlom.

Amit szerettem: a nyomokat, néhány hihetetlen volt, de érdekes; az együttest; Bradet.

Nem szerettem: Ninát, akármennyire szerette is Ellie, én nem tudtam. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése