2012. június 2., szombat

Jeri Smith-Ready – Shine (Shade #3)


Azzal kezdeném, hogy végre! Már nagyon vártam a Shade sorozat befejező kötetét, így még azt is megbocsátottam, hogy a borító nem túl kellemes színű, főleg, mivel a történet olyan volt, mint amire számítottam. Innentől SPOILER lehetséges (sőt biztos) az első két kötetre nézve, szóval vigyázat!

Tehát egy kis emlékeztető a világról: Shift, így nevezik azt a tizenhat éve történt változást, melynek következményeként minden a Shift után született ember (vagyis gyerek) látja a szellemeket. A kísértetek leginkább akkor maradnak a földön, ha hirtelen hunynak el, és elintézetlen ügyük maradt, ami jobb esetben könnyen kivitelezhető. Ezután megnyugodva átkelhetnek a túlvilágra, de néha az is megtörténik, hogy a szellem dühös, fekete árnyékká változik, vagyis Shade (Árny) lesz belőle, amit egy erre megalakított csoport a DMP (Department of Metaphysical Purity vagy szlengesen csak „dumpers”) intéz el, mielőtt bajt csinálhatna. 

Ott ért véget a második kötet, hogy Logan, Aura első szerelme végre békére lelt, Aurának még ideje sincs feldolgozni a gyászt, megtudja, hogy Zachary gépe lezuhant, több százan haltak bele a balesetbe. Hamar kiderül, hogy Zachary nem volt a gépen, amit a DMP annyira gyanúsnak nyilvánít, hogy őrizetbe veszik a fiút. Aura tehetetlen, de azért próbál nyomozni, hamarosan azt is megtudja, milyen összeesküvés van a háttérben...

Valójában féltem ettől a kötettől, mert arra gondoltam, Smith-Ready talán elszúrja, de nem, egyszerűen nagyon jó volt. Ellentétben azzal, ahogy a második kötet kezdődött, most nem vág rögtön az események közepébe, Aurának lapulnia kell, hogy a DMP ne bizonyíthasson rá semmit, de ez különösen nehezére esik, hiszen nem tudja, mi van Zacharyvel, és ez az olvasó idegeit is kikezdi. Ami a legjobban megfogott a regény elejében az a tehetetlenség érzet, ami engem is megszállt, hiszen Aura helyzetet tényleg reménytelennek tűnt. Aztán ott volt még a szellemellenes összeesküvés, ami szintén nagyon jól sikerült, tökéletesen át lehetett érezni, milyen lesz a Shift után született gyerekeknek. Összességében a cselekményről és a hangulatról nem mondhatok egy rossz szót sem.

A szereplőket továbbra is kedvelem, Aura és Zachary a kedvenceim voltak (és nagyon haragudtam amiatt, amit a DMP csinált a sráccal), ahogy a Keeley tesók is. Különösen szerettem, hogy mindenkinek szépen kirajzolódik a jelleme, és szerethetőek. Aki nagyon hiányzott az Logan volt, de az emléke végig átjárta a sztorit, így könnyebb elfogadni, hogy nincs ott.

Amit még külön megemlítenék, hogy a szerelmi szál milyen szépen le van vezetve, nagyjából két év telik el a három könyvben, és tökéletesen hihető minden, nincs instant szerelem, és senki sem tökéletes, ami nagy pozitívum, főleg mostanában. Ja, és végre Írországba és Skóciába is eljutnak a szereplők, ami szintén nagyon jó, főleg a történet alakulása miatt.

Összességében ez egy olyan sorozat, aminek a befejező részére megérte várni, szerettem nagyon, és szívesen látnám a magyar megjelenések között is, mert az egyik legjobb szellemes paranormális sztori, amit valaha olvastam.

Amit (nagyon) szerettem: Zachary akcentusát (aye, ezt nem lehet megszokni); a világot, amiben a történet játszódik; a Shift keletkezésének történetét.

Nem szerettem: nincs ilyen, belépett a kedvenc sorozatok közé.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése