Szöszök - Ruta Sepetys dedikálás!

Nemrég kaptam a hírt, hogy Ruta Sepetys az Árnyalatnyi remény és a Kalitkába zárt álmok írónője Magyarországra látogat! 

Itt mindent elolvashattok az eseményről:  

DEDIKÁLÁS RÉSZLETEI

Sherry Gammon - Szerethetetlen

A Maxim kiadó gyönyörű borítói közül néztem ki magamnak ezt a sztorit is, de kicsit eltántorított, hogy újabb sorozatról van szó. Aztán szerencsére megtudtam, hogy annyira nem függnek össze a részek, úgyhogy gyorsan be is szereztem.

A történet egyik főszereplője Maggie, egy alkoholista anya lelkileg bántalmazott gyermeke, aki lassan éhenhal, ami meg is látszik rajta, így figyel fel rá a rendőrség, mint a kábítószer használók mintapéldányára. Csakhogy Seth, a rendőrség beépített embere, aki Maggie-vel együtt jár a Port Fare High-ba kezdettől fogva kételkedik, hogy a lánynak valami köze is lehet a drogdílerekhez. Igyekszik minél közelebb kerülni Maggie-hez, csakhogy a lányt olyan falak veszik körül, amin nehéz áthatolni…

Először is: hú! Nagyon tetszett a könyv, mert egy borongós, szomorú sztorira számítottam, helyette kaptam, egy borongós, szomorú, mégis olvasmányos és sokszor megnevettető történetet, ez volt az első pozitív csalódás. A második a cselekmény, ami végig fenntartotta az érdeklődésemet, ráadásul jól volt összerakva, mindenből pontosan annyit kaptam, amire szükségem volt.

A könyv nagy előnye a karakterábrázolás. Maggie szerethető, bár kissé túl mártír, Seth imádnivaló srác, aki a főzőtudományával levett a lábamról, mégis a másik nyomozó, Booker lett a kedvenc,  úgyhogy már az első rész közben is izgatottan gondoltam arra, milyen lesz az ő könyv. Aki még fontos szerepet kap, az Maggie alkoholista anyja, aki undorítóan jól meg van írva, egyszerűen ki voltam akadva a nőtől, főleg mivel az életben is számos példa akad ilyenre. 

Mostanában „divatosak” ezek a bántalmazásos, családi erőszakos könyvek, szerintem azok közül kiemelkedik, kifejezetten örültem neki, hogy Maggie, bár nagyon megviselte a „szerethetetlensége” nem viselkedett komplett áldozat módjára minden helyzetben, hanem volt, ahol kiállt magáért és igyekezett változtatni, bár én mindig is kitartok a véleményem mellett, hogy az ilyen szülőknek nevezett izéknek, mint Maggie anyja is volt nincs bocsánat. A nyomasztó témát nagyon jól egyensúlyozta az írónő a romantikus részekkel, ezek közül inkább az tetszett, amikor Seth még csak próbálta meghódítani Maggie-t, nagyon aranyos volt.

Mindenképpen érdemes elolvasni, ha valaki egy jó romantikus krimire vágyik, ráadásul úgy folytatásos, hogy más szereplők kerülnek előtérbe. Alig várom, hogy megjelenjen a következő!

Amit szerettem: Bookert; Seth-et; a bűnözők szemszögeit.

Nem szerettem: Maggie anyját; szegény Pamacs sorsát…

Jennifer L. Armentrout - Obsession

Az írónő Luxen sorozatának 4. kötetében, az Originben olvastam Hunterről, aki egy fura alaknak tűnt, és akkor még nem is tudtam, hogy van külön könyve, de aztán utánanéztem és megtudtam, szóval kellett. A borító és a fülszöveg alapján már a Luxen sorozat ismerete nélkül is érdekesnek tűnt volna, csak sajnos annyira nem váltotta be a hozzá fűződő reményeimet.

Az alaptörténet: Serena szemtanúja lesz a legjobb barátnője meggyilkolásának, akit egy fura, világító pasas öl meg (egy Luxen, természetesen), ami persze lehetetlennek tűnik, de nincs más magyarázat, Serenának el kell fogadnia, hogy a természetfeletti létezik, főleg, mert a DoD kijelöl számára egy védelmezőt, Huntert, aki maga is a földönkívüliek táborát gazdagítja, csakhogy nem egy világító hapsi, hanem maga a sötétség - vagyis olyasféle. Hunter nem tartja jó ötletnek, hogy ő vigyázzon egy embernőre, és a rossz előérzete fokozódik, amikor Serena fura reakciókat csal ki belőle. Akárhogy is, amikor a nő élete igazán veszélybe kerül, nem tudja magára hagyni...

Tudtam, hogy ez egy felnőtteknek íródott sztori, számítottam rá, hogy lesz benne szex, nincs is ezzel semmi baj, de úgy érzem, három főszereplőnk volt. Serena, aki egy kissé nehéz felfogású, de alapjában véve egész szerethető csaj, Hunter, aki egy arrogáns seggfej, rohadt jó beszólásokkal és Hunter farka, amit annyiszor emleget, hogy bőven sok belőle, utóbbit inkább nem jellemezném, megteszik eleget a könyvben. Szóval, ha el tudok ettől vonatkoztatni - és muszáj, mert az erotikus részekről nem akarok írni - kapunk egy átlagos könyvet, amit csak a beszólások tartanak egészben, különben eléggé untam.

A cselekmény nagy részében Serena és Hunter kettesben vannak, és nem igazán nyomoznak, holott ott van a szemük előtt a bizonyíték, sőt Serena már az első fejezetben megtudja, mit is kellene csinálnia, hogy megtudjon valamit, csak hát a nehéz felfogása meg a sokk nem igazán engedik gondolkodni, ez pedig nekem nagyon idegesítő volt, eléggé lerontotta az olvasásélményt.

Azért akad olyasmi is, ami tetszett. Sokat megtudunk az Arumokról, hogy hogyan élnek, vadásznak, milyen a családjuk és hogy miként gondolkodnak. Érdekes, hogy Arum oldalról a Luxenek mocskos rohadékok, és végiggondolva az itteni és a Luxen sorozatbeli történteket, végül is fogalmam sincs, kinek az oldalára állnék, illetve, hogy vannak-e igazán oldalak, Armentrout világfelépítés ebből a szempontból eléggé nagyszerű. De csak ennyi, meg persze a beszólások, tulajdonképpen semmivel nem nyújtott többet, mint egy sima romantikus történet, az is a középszerűek közül, és ezt nagyon sajnálom.

Persze azért nem mondok le Armentroutról, csak nehezebben veszem rá magam még egy ilyesmi regényre tőle (mert van neki...), egyszerűen nem az én világom.

Amit szerettem: Arumok, Luxen utalások, Hunter beszólásai

Nem szerettem: miért ugyanaz a séma, minden jólány-rosszfiú sztoriban? U-nal-mas!

Jennifer L. Armentrout - Origin (Luxen #4)

Az Opal olyan függővéggel zárult, hogy muszáj volt azonnal ugranom az Originre (szerencsére kéznél volt), ami azon kívül, hogy az eddigi legjobb kötet a sorozatban, azzal is büszkélkedhet, hogy Daemon szemszögek vannak benne. Innentől SPOILER a korábbi részekre nézve!

Szóval ott volt vége az Opalnak, hogy Katy ott maradt az ellenség kezén, akik nem túl finoman bánnak vele, hiszen úgy gondolják, a lány mássága potenciális fenyegetés az emberiségre nézve. El is viszik a titkos 51-es közetbeli telepükre, hogy ott kísérletezgessenek rajta. Eközben Daemont az öreg Luxenek próbálják meg visszatartani, de ez természetesen semmilyen módon nem lehetséges (ugye, Daemont ismerve...), elindul, hogy kiszabadítsa Katyt...

Ezzel a kötettel érkezett el az a fordulópont, amivel a sorozat túllépett önmagán, már nem próbál rózsaszín, folyton bálozós, folyton suliba járós történet lenni, mindkét főszereplőnk felnőtt, kint vannak a nagyvilágban, és tulajdonképpen el kell dönteniük hol is állnak. Ugye vannak emberek, luxenek, arumok, hibridek ezt eddig tudtuk, most lesz egy új faj, plusz minden eddigi csoport feloszlik jókra, gonoszokra és semlegesekre, akikről aztán sosem lehet eldönteni, hogy megölnek, megmentenek vagy csak elsétálnak melletted, és ettől igazán jó ez a rész. Jó sok akciórész volt benne, sok elgondolkodni való meg miegymás, és egy újabb olyan függővég, ami miatt rághatom a körmöm a következő részig. 

Daemon és Katy még mindig szerethetőek, de külön-külön valahogy jobban tetszenek, mert amikor együtt vannak folyton csak a romantika van előtérben, ami sajnos túl sok időt vesz el a többi történéstől. Vannak új szereplők is, ezek közül Archer lett a kedvencem, és persze egyszercsak a már ismert karakterek is megjelennek, hogy aztán lehessen aggódni, ki hal meg legközelebb. Meg, hogy ki az áruló.

Minden más, amit mondani akarok, sajnos spoiler lenne, úgyhogy csak annyit, hogy ez egy olvasásra érdemes sorozat, most már minden van benne, amit szeretek.

Amit szerettem: a kínzós és kísérletezős részeket;  Daemon modorát (mint mindig); Archer szálát; a szökést.

Nem szerettem: azért vannak hibák, nyilván, ha hetekig kínoznak valakit, nem ugrik ágyba rögtön a szerelmével, anélkül, hogy lennének a múltnak bizonyos hatásai; Vegast, mert Vegasban mindig olyasmit kell csinálni, amit hőseink művelnek;